A bőr megfelelő hidratáltan tartására minden évszakban érdemes gondot fordítani, de különösen oda kell figyelnünk a nyári időszakban, és azután, amikor a túlzott mértékű napozás a bőr kiszáradásához vezethet. A száraz bőr idő előtt öregszik, hamarabb ráncosodik és a korunknál indokolatlanul idősebbnek tűnhetünk. Ezért a bőr hidratálását már fiatal korban el kell kezdeni, amikor még csak megelőzésről vagy bőrfelszíni vízhiányról beszélünk. Az idő múlásával a bőr egyre szárazabbá válik, a bőrfelszíni vízhiány mélyrétegi vízhiánnyal párosul, amely a következő okokra vezethető vissza:

A bőr vízmegkötő képessége a 30-as éveinktől fokozatosan romlik, 70-75 éves korunkra a bőr hyaluronsav tartalma a negyedére csökken. A bőr öregedése látványosan felgyorsul, a bőr ráncosodni kezd, elveszíti a feszességét. A hyaluronsav szint csökkenéséért egyrészt a fibroblasztok tevékenységének csökkenése, valamint a bőr öregedésével járó disszimilációs folyamatok túlsúlyba kerülése a felelős.- A szervezetben tárolt víz mennyisége is egyre kevesebb, mert az évek során a bőrt ért napexpozíció károsító hatásának következtében a nagy vízmegtartó képességű glükozaminoglikánok már nem tudják megfelelően biztosítani a bőr hidratáltságát.- Csökken a bőrben a linolénsav mennyisége, a bőrbarrier funkció kibillen az egyensúlyából.- A faggyú- és verejtékmirigyek működése csökken.- A hormontermelődés visszaesése, az ösztrogénszint csökkenése szintén hozzájárul a bőr szárazságának a fokozódásához. A bőrben végbemenő funkcionális változások miatt a bőr elveszíti simaságát, bársonyosságát, a bőr érdes tapintásúvá válik. A kóros bőrszárazság pikkelyszerű hámlással és kellemetlen viszketéssel járhat.

Mit tehetünk a vendégeink bőrének a megfelelő hidratálása érdekében?


7D 40+ nappali(1)

1. Hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy fogyasszanak megfelelő mennyiségű vizet.2. Tanítsuk meg a vendégeinknek a napozás szabályait.3. Ajánljuk rendszeresen – szükség esetén kúraszerűen-, minden korosztály számára a professzionális hidratáló, mélyhidratáló kezeléseinket. Az anti-ageing kezelések közé is rendszeres időközönként iktassunk be hidratáló kezelést, hiszen eredményes és hosszantartó látványos anti-ageing kezelés nem létezik hidratálás nélkül.

4. Hívjuk fel a vendégeink figyelmét az otthoni bőrápolás fontosságára és javasoljuk számára a bőrtípusuknak megfelelő letisztítókat és ápoló krémeket. A nyári időszakban a nappali krém kiválasztásánál elsősorban a hidratálásra és a megfelelő fényvédelemre helyezzük a hangsúlyt, míg az éjszakai krém – a bőr szükségleteit figyelembe véve, lehet táplálóbb.

A bőr öregedési folyamata végtelenül leegyszerűsítve oxidáció és vízvesztés. A fentiekből kiindulva egyértelmű, hogy a bőr optimális hidratálása miért lehet a bőr öregedésének az egyik leghatásosabb ellenszere.A professzionális kezelés eredményének megőrzése érdekében otthoni ápolásra a Bielenda 7D folyékony kristályformulán alapuló sorozatot ajánlom.

MEGNÉZEM A WEBÁRUHÁZBAN >>

Én szakmai oktatóként az Bielenda Aqua porin – Ultrahidratáló kezelését ajánlom, mert ezt a kezelést valóban minden korosztályú és minden bőrtípusú vendégünkön elvégezhetjük, mindezek mellett az aquaporinoknak köszönhetően nem pusztán hidratáló, hanem salaktalanító kezelés is egyben.

– Weber Erika, szakoktató –

Aquaporin