Kezelés 5 lépésben
A nyak- és a dekoltázs területének ápolásáról kevés szó esik, és gyakran hajlamosak vagyunk elfelejtkezni róla, pedig a bőr itt is éppen olyan érzékeny és kényes, mint az arcon, ezért a megfelelő gondoskodást igényli. Nem árt tudni, hogy ezeken a területeken jelennek meg legelőször az apróbb, majd – ha nem vigyázunk- mélyebb ráncok, valamint a nyak izma az egyetlen olyan izom, amely folyamatos ráncosodásnak teszi ki a bőrt.
Aki szeret az oldalán aludni, annak még inkább ügyelnie kell a dekoltázs ápolására, hiszen a bőrben található kollagénrostok minden alkalommal ugyanott törnek meg, ami nagymértékben hozzájárul a barázdák kialakulásához.
Az egyetlen módszer, amivel lassíthatjuk a folyamatot, a körültekintő és gondos ápolás.
Nyak- és dekoltázskezelés 5 lépésben:
-
TISZTÍTÁS
– Az archoz hasonlóan finom, káros anyagoktól mentes lemosóval tisztítsuk meg lefekvés és fürdés előtt minden alkalommal a nyakat (itt lehetnek smink- maradványok) illetve a dekoltázst is töröljük át alaposan!
-
RADÍROZÁS
– A nyak bőre érzékeny, így érdemes szemcsés helyett enzimes peelinget használni, hogy ne dörzsöljük meg nagyon. Legalább kéthetente érdemes innen (is) eltávolítani az elhalt hámsejteket, hogy a megújult bőrt mélyebben táplálhassuk!
-
TONIZÁLÁS
– Finom, alkoholmentes tonikkal töröljük át a bőrt a peeling lemosása után, hogy előkészíthessük a szérum vagy a krém, esetleg mindkettő befogadására!
-
SZÉRUM
– A ráncosodásra hajlamos részeken alaposan dolgozzunk a bőrbe hyaluronsav és kollagén tartalmú szérumot, ezzel növelve a bőr önmegújító folyamatait!
-
KRÉM
– Mivel itt kevés faggyúmirigyünk található, ezért szükségünk lehet a zsírok pótlására is. Lipidekben gazdag, ugyanakkor hamar felszívódó készítményt válasszunk, így a szükséges hatóanyagok bevitele után sem marad kellemetlen érzetünk.