Találd meg azt a márkát, amely a legjobban
támogatja a munkádat vagy a szépségápolási céljaidat
Neurokozmetika
A szépségápolás jövője
Az idő múlása kérlelhetetlenül megviseli a bőrünket, ráadásul a leglátványosabban, az arcbőrt. Az öregedés jeleivel és a ráncok megjelenésével a nők örökös harcot vívnak. Már 25 éves korukban megjelennek a ráncok és megfelelő bőrápolás hiányában minden évvel a mennyiségük és mélységük egyre csak növekszik. Az ARKANA megtalálta a módját az azonnali bőrfiatalításnak akkor, amikor létrehozta az első ráncok elleni neuropeelingjét.
A bőr és az agy kapcsolata
A bőr hidat képez az agyunk és a külvilág között, ezért mondják, hogy a bőr a “külső agyunk”. Ezt a lenyűgöző kapcsolatot a neurotranszmitterek teszik lehetővé, fontos életfolyamatokat befolyásolva. A bőr nemcsak célpontja, hanem forrása is a neurotranszmittereknek, hormonoknak és peptideknek, amelyekről korábban azt hitték, hogy csak a központi idegrendszerhez tartoznak, körülbelül 25 található a bőrben. Számos neurotranszmitter befolyásolja közérzetünket, kinézetünket, izomfeszüléseket, olyan hírvivők, melyek jelet közvetítenek az idegsejtek között, így az arcápolás területén is komoly hatásokat generálva.
A neurokozmetikumok a szépségipar leginnovatívabb és leghatékonyabb készítményei, amelyek a neurotranszmitterek, valamint a bőrt és az agyat összekötő természetes rendszert használják fel a kozmetikai eljárások során, egyrészt a bőrreceptorok aktiválásával, az arcizmok ellazításával, a ráncok kisimításával, illetve a különböző környezeti ingerekre (smog, páratartalom, hőmérsékletváltozás) adott neurális válaszok gátlásával.
EGY KIS KEDVCSINÁLÓ A MÁRKÁTÓL
kozmetikai megoldása a látványos ragyogásért és vitalitásért
Átfogó bőrsejt-DNS védő
és rekonstruáló terápia, vitaminokban
gazdag dermokozmetikai eljárás
Professzionális bőrápolás
Tudomány és technológia a kozmetikában
1990 óta a legnagyobb tudással, szenvedéllyel, hosszú évek tapasztalatával fejlesztjük – saját kutató laboratóriumunkban – innovatív professzionális és lakossági kozmetikai termékeinket, Krakkóban. Készítményeink a legjobb technológiai- és folyamatmérnökökkel, illetve bőrgyógyászokkal együttműködve kerülnek előállításra, figyelembe véve az aktuális trendeket.
Felkészülve a bőrproblémák teljes spektrumára
A kozmetológiai fejlesztéseket a biológia és az orvoslás területén tett felfedezések teszik lehetővé, így a fejlődés hihetetlenül gyors ütemben zajlik. Ez óriási lehetőség, amit minden márkának meg kellene ragadnia, ugyanakkor óriási kihívás is. Ma már teljesen máshogy történik egy új termékcsalád létrejötte, sokkal nagyobb csapat dolgozik rajta, nagyobb erőforrásokkal. Ezek elengedhetetlen elemei, hogy csúcsminőségű termékeket hozzunk létre. Márkánk DNS-ébe mondhatni kódolva van az ideológia, hogy a legjobb professzionális termékeket hozzuk létre – melyek innovatívak, hatékonyak és formulájuk mindig a természet és a legújabb technológiai vívmányok kombinációján alapszik".
EGY KIS KEDVCSINÁLÓ A MÁRKÁTÓL
de különösen ajánlott száraz, fakó, fáradt
vagy az öregedés jeleit mutató bőr számára
LONGEVITY SZEMLÉLET - Megelőzés és regeneráció, nem csak a bőr megjelenését,
de a hosszútávú bőrvédelmet is fokozza
Klinikai hatékonyság
A lézeres és esztétikai kezelésekben
A professzionális kezelések kidolgozása során az arc és a test legnagyobb kihívást jelentő bőrproblémáinak megoldására
a CHANTARELLE Laboratory Derm Aesthetics ötvözi a legújabb globális technológiákat, a speciális tudományos is
mereteket és az esztétikai orvostudomány innovatív megoldásait.
Megoldás minden bőrproblémára
Az eredmény olyan korszerű készítmények létrejötte, amik az előremutató, non-invazív lézerkészülékekkel együtt utat nyitnak a gyönyörű és egészséges bőr felé. A CHANTARELLE Laboratory Derm Aesthetics szakemberei gondoskodtak arról, hogy minden kezelés olyan azonnali, látványos hatást biztosítson, amely megfelel a dermoesztétikai szektor elit vendégköre minden elvárásának.
A professzionális kezelések termékeiben, valamint az azt követő otthoni szépségápolási rutin során használt készítményekben aktív biotechnológiai és növényi összetevők széles spektruma lelhető fel, melyek hatékonyságát tudományos tesztek is igazolják. Ezen termékek és a non-invazív, fájdalommentes alkalmazási módszerek együttesen biztosítják a CHANTARELLE szépség filozófiáját
EGY KIS KEDVCSINÁLÓ A MÁRKÁTÓL
arckezelés, mely DNS sejtek megújítására irányuló kutatásokon alapszik
BLACK ESSENTIAL
arckezelés fotodinamikai
kezelésekhez, mikrotűs terápiákhoz
Időtlen elegancia
Ahol a tudomány és a luxus találkozik
A Dermika egy elismert lengyel prémium kozmetikai márka, amely több mint 30 éves múltra tekint vissza. Alapvető filozófiája a „tudomány a szépség szolgálatában”, ami azt jelenti, hogy termékeiket saját kutatólaboratóriumokban, bőrgyógyászati és technológiai innovációkra alapozva fejlesztik ki. Nem csupán felületi ápolást ígérnek, hanem a bőr mélyebb rétegeit célzó, sejtszintű megújulást.
Mert az érett bőrnek is jár a ragyogás
A márka kínálatának gerincét az anti-aging, azaz az öregedésgátló megoldások adják. Kifejezetten az érett bőr igényeire specializálódtak, legyen szó a rugalmasság elvesztéséről, a ráncok finomításáról vagy a pigmentfoltok kezeléséről. Receptúráikban gyakran használnak olyan luxus összetevőket, mint a kaviár, a fekete gyöngy, a kolloid arany vagy a speciális peptidek, amelyeket modern szállítórendszerekkel juttatnak a bőrbe.
A Dermika megjelenése is a prémium érzetet tükrözi: az elegáns csomagolás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a textúrákra és az illatokra is, hogy a napi arcápolás egyfajta otthoni spa élménnyé váljon. Bár alapvetően lakossági felhasználásra szánt termékeikről ismertek, a márka szoros kapcsolatot ápol a professzionális kozmetikai szalonokkal is, ami garanciát jelent a hatóanyagok magas minőségére.
EGY KIS KEDVCSINÁLÓ A MÁRKÁTÓL
amely a bőr fiatalságának megőrzésére
és revitalizálására összpontosít
MAESTRIA
szabott, akik a fiatalos és egészséges
bőr megőrzésére összpontosítanak
Anti-allergén bőrápolás
Érzékeny, illetve allergiára hajlamos bőrre
Az AA Cosmetics lengyel dermokozmetikai márka, amelyet az OCEANIC S.A. hozott létre. Több mint 30 éve van jelen a piacon, és kezdettől fogva az érzékeny, illetve allergiára hajlamos bőr szakszerű ápolására specializálódott.
Megoldás a legérzékenyebb bőr számára
A márka eredetileg professzionális bőrápolási igényekre fejlesztett termékekkel indult, mára pedig széles körben ismertté vált klinikailag tesztelt, biztonságos és hatékony formuláiról, amelyek a legérzékenyebb bőr számára is megbízható megoldást nyújtanak.
Az AA HELP termékcsalád kifejezetten az atópiás bőr speciális igényeire kínál célzott ápolást.
Az AA LAAB termékcsaládok a leggyakoribb bőrproblémákra (pigmentfoltok, rosacea, akne) adnak modern, hatóanyag-központú megoldásokat.
Az Y LIFT és YOUTH SUPREME termékcsaládok pedig az anti-aging területen képviselnek innovációt: nemcsak összetételükben, hanem technológiájukban is, hiszen masszázsfejes és vibráló szérumaktivátorokat alkalmaznak.
Az AA Cosmetics minden terméke hipoallergén összetevőkkel készül, vegán, valamint bőrgyógyászatilag tesztelt allergiás bőrön, így a márka valódi biztonságot és hatékonyságot kínál a tudatos bőrápolást keresők számára.
EGY KIS KEDVCSINÁLÓ A MÁRKÁTÓL
Innovatív bőrápolási megoldás,
a legújabb tudományos eredményeket
ötvözi a bőrfiatalítás érdekében
Luxus hatóanyagok
a mediterrán bőrápolásban
Görög kozmetikai márka, mely 1965-ben családi vállalkozásként indult útjára. „Yellow Rose” – sárga rózsa – a szerelem és az újjászületés szimbóluma. Az ókori Görögországban – az európai civilizációk bölcsőjében szerették és becsülték a rózsát. A monda szerint a rózsa eredendően egy szép leány volt, akit kivételes szépségéért az istenek megajándékoztak: Flora istennő virággá varázsolta, Afrodité örök szépséget, Dionüszosz csábító nektárt, Gracia kedvességet adományozott neki.
A bőrápolás természetes és innovatív megközelítése
Elsődleges céljuk olyan biztonságos kozmetikumok gyártása, amelyek hatékonyan alkalmazkodnak a szakemberek elvárásaihoz. A Yellow Rose Professional Cosmetics gyártása a saját tulajdonú, 1800 m2-es Athén melletti modern gyárban és Kutató Laboratóriumban a GMP (Good Manufacturing Practice) és GLP (Good Laboratory Practice), valamint az ISO 9001 minőségirányítási rendszer szabványainak felel meg. Teljeskörű minőségirányítási rendszer szerint folyamatosan ellenőrzik nyersanyagaikat és kész termékeiket, hogy a legjobb minőséget biztosítsák vásárlóiknak, mint ahogy azt az elmúlt több, mint 55 évben tették. A bőrápoló termékek természetes és innovatív megközelítésére fókuszáló, illetve az ügyfél-orientált gondolkodásmód a hazai piac élére helyezte a Yellow Rose Professional Cosmetics márkát, valamint nemzetközi hálózatának kiépítését több mint 20 országban. Az értékesítést követően, a saját kutatócsoportjuk és a forgalmazók „szépség szakértői” mindig szívesen adnak tanácsot bármilyen probléma, kérdés, vagy kérés esetén.
EGY KIS KEDVCSINÁLÓ A MÁRKÁTÓL
a simább, feszesebb és látványosan
kontúrozott arcbőr eléréséhez
Hidratáló, ránctalanító és bőrszínjavító
hatású arckezelés C-vitaminnal és
antioxidáns hatóanyagokkal























