Az első hó és a szépség mítosza
A régi népi hagyomány még ma is él, egyes helyeken hagyomány az első hóban arcot mosni, hogy a bőr kifehéredjen, a szeplők eltűnjenek, a leány megszépüljön. Elsőre furcsán hangzik, de nem is olyan nagy badarság, mint aminek tűnik. Ha a szeplőket nem is tűntette el, a bőrt szépíthette kissé. Ma már nem ajánlatos próbálkozni vele, hiszen vizeink és földjeink sokkal szennyezettebbek, mint régen.
Mire volt jó a havas arcmosás? Utánajártunk!
Vezető kozmetikus kolléganőnk szerint az alábbi hatásokkal javíthatott a bőrképen a régebben még sokkal tisztább hó:
- a „hideg pakolás” nyugtatja a gyulladt felületeket, hűsíti a belobbant részeket
- meleg épületből kilépve a hidegben összehúzódnak a kitágult pórusok, ezt a hatást csak fokozta az archoz nyomott jeges kása
- a hirtelen hideg hatására összehúzódnak a hajszálerek, hirtelen megváltozik a mikrocirkuláció is
- az esővíz nem steril víz, rengeteg ásványi anyagot tartalmaz, sőt élőflórája lényegesen gazdagabb a szűrt vízénél, így „probiotikus” hatással bír, persze mára már csak a növények számára
Tehát minden legenda mögött megbújik némi igazság is, persze ennek ellenére senkinek ne jusson eszébe hóban arcot mosni, ajánlunk inkább néhány igazán hatásos pórusösszehúzó, nyugtató kencét, amivel rövidebb idő alatt látványos hatás érhető el és még a hóra sem kell vele várni! ☺
Pórusösszehúzó, bőrnyugtató kedvenceink: