Hideg téli estékre…

Minden évszaknak megvan a maga itala, amiket akarva-akaratlanul elkészítünk és fogyasztunk is az adott időszakban. Míg nyáron a limonádé, a koktél és a hideg sör a favorit, a hidegebb hónapokban a forró itókákat részesítjük előnyben. Mivel már jócskán benne vagyunk a télben, jöjjön néhány frissítő, vagy éppen bódító téli nedű:

Teadélutánhoz

A teadélutánok elterjedése a brit származású Anna nevéhez fűződik, aki Bedford hetedik hercegnője volt az 1800-as években. Az angoloknál ebben az időszakban mindössze 2 fő étkezés volt, a reggeli és a vacsora. Éhségének csillapítása révén kisebb nassolásokat iktatott be, egy-egy csésze tea kíséretében, amire vendégeket is hívott. Később ez a szokás egész Európában elterjedt.

Kövesd Anna hercegnő példáját és szervezz teadélutánt! Szerezz be aprósüteményt, hívd át néhány barátnődet és egy csésze tea mellett vitassátok meg a legfrissebb történéseket, persze a korabeli jelmez nem kötelező. J Mindegy, hogy fehér, zöld, vagy fekete teát készítesz, ne a szokásos filteres változatot válaszd, a szárított teafüveknek sokkal intenzívebb az íze, ráadásul az elkészítési módja is sokkal meghittebb, amit egy romantikus porcelán teáskészlettel még hangulatosabbá tehetsz.

Ha rossz kedved van…

Magányos estékhez tökéletes társ lehet egy nagy bögre kakaó vagy forró csoki. Utóbbit is könnyedén elkészítheted otthon. Olvassz fel egy tábla csokit egy kevés forró vízben, majd öntsd fel tejjel és máris élvezheted isteni ízét. Reméljük, jobb kedvre derít majd!

Baráti összejövetelekhez

Így az ünnepekhez közeledve, számos karácsonyi vásár közül választhatunk, de bárhol is legyünk, az árusok között sétálgatva szinte biztos, hogy belebotlunk legalább egy forralt boros bódéba. Sokak örömére, hiszen mi sem eshet ennél jobban a zimankós napokon. Ha házilag szeretnénk elkészíteni, a vörös, vagy fehér bort ízesítsük fahéjjal és szegfűszeggel, majd bolondítsuk meg citrom és narancs karikákkal, szárított gyümölcsökkel, vagy vanília rúddal.

A karácsonyi menü mellé

Az ünnepi vacsora előtt kiváló aperitif lehet egy házilag elkészített tojáslikőr. Íme, a recept:

Hozzávalók:

  • 0,5 liter tej
  • 5 tojássárgája
  • 40 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 evőkanál rum
  • 3,75 dl vodka

Felverjük a tojásokat, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, majd a lehűtött, felforralt tejet és az alkoholt. Szerecsendióval és fahéjjal fűszerezve intenzívebb ízélményt kapunk.