Cosmoprof 2015 – Nem jöttünk haza üres kézzel!
Először is hadd szögezzem le, hogy nem ez az első bolognai Cosmoprof kirándulásom és nem is az utolsó. Ez volt a hatodik kiállítás, amire kilátogattam és még mindig lenyűgöz.
A kiállítás hatalmas területén a szépségápolás minden szegmensének van bőven helye. Külön pavilonban vannak a hajas, körmös és a prémium termékek, valamint a különböző országok gyártói is egymás mellett helyezkednek el. Mi elsősorban a különböző országok, és a természetes, natúr kozmetikumok pavilonjaiban nézelődtünk ahol, mint mindig, sok érdekességgel találkoztunk.
Szerencsére fantasztikus időnk volt, így mindenkinél előbb megízlelhettük a tavaszt. Gyönyörű időben keltünk útra a kiállítás felé, ahova ráadásul a szokottnál hamarabb érkeztünk meg, ezért rögtön nyitáskor mi már a kapukban álltunk. Ennek legfőbb előnye az volt, hogy elkerültük a tömeget és az általunk forgalmazott márkák gyártóival rögtön le is tudtunk ülni egy rövidke megbeszélésre.
A Bielenda standjánál leesett az állunk, olyan gyönyörű volt. Végre megnézhettük az új professzionális peel-off maszkokat, amiket eddig csak képeken láttunk, úgyhogy alig vártuk, hogy élőben is lecsaphassunk rájuk. Csak úgy kapkodtuk a fejünket, amikor mesélték nekünk, hogy milyen további fejlesztéseket és termékeket terveznek.
Meglátogattuk az AA kozmetikumok gyártójának standját is, ahol elcsíptünk pár hírmorzsát egy új termékcsaládról, ami szupertitkos és szuperizgalmasnak ígérkezik. 🙂
A Yellow Rose-ról tudni, hogy egy kis családi vállalkozásból nőtte ki magát. Na már most, erről a kis családról tudni kell, hogy fantasztikus vendéglátók, ezért rögtön előkerültek a szokásos görög édességek, és hirtelen azt vettük észre, hogy már vagy egy órája beszélgetünk. Persze mint mindig, sosem engedtek el minket üres kézzel, így kaptunk mintákat az új mezoterápiás szérum koktéljaikból. A hatásuk lenyűgöző!
Végére hagytam a legjobbat: meglátogattuk a Make-up Studio standját is, ugyanis újabb márkával bővül a Beauty Partner széles palettája, ami a professzionális sminktermékeket kedvelőknek nyújt majd nagy örömöt! Sminkesként nekem maga volt a mennyország a sok színes, szemhéjpúder, rúzs és pigment látványa. Még az sem zavart, hogy egy látogató véletlenül rám borított egy nagy adag zöld selyemport… 🙂 Az említett zöld selyempor a többi Make-up Studio termékkel hamarosan hozzánk is megérkezik, úgyhogy figyeljétek a weboldalt!
Hogy mik a legújabb trendek?
Arcápolás terén mindenképpen a mezoterápiás kezelések, mind a tűs, mind pedig a tű nélküliek a legnépszerűbbek, amikhez speciális hatóanyag koktélokat kínálnak. Pár példa a sok közül: különböző vitaminok, retinolok, oligopeptidek, eltérő molekulasúlyú hyaluronsavak, poliszacharidok, ceramidok, és sok más hatóanyag, amit még hosszan lehetne sorolni.
Elfáradtunk a nagy túránkon, de ez a fáradtság mindig megéri! Szuper dolgokat láttunk és sok hasznos tudást hoztunk haza magunkkal, amit veletek is folyamatosan megosztunk majd!