Luxus hatóanyagok terítéken – 1. rész

Sokak számára a „luxus” szó pusztán a megfizethetetlen árral és a sznobériával párosul gondolatban, pedig valódi jelentése inkább a „pompás”, „egyedi”, „nem mindenki számára elérhető” kifejezésekhez áll közelebb. Mi ebben a szellemben beszélünk most luxus hatóanyagokról. Hiszen ezek a különlegességek mind pompásak, egyediek és természetesen nem mindenki számára elérhetőek. Csak azok választhatják a kaviárt, a gyémántot vagy éppen a szarvasgombát a mindennapokban, akik nagy figyelmet fordítanak az általuk használt termékek összetételére és kiváló kozmetikushoz járnak. Lássuk, mik is ezek a hatóanyagok és természetesen azt is, hogy milyen kencékben kapnak helyet. Első körben a gourmet különlegességekből emeltünk ki hármat, később pedig ékszerekbe illő csodákkal folytatjuk!

Kaviár

Míg a tányéron különleges íze, színe és eredete számít, addig a kozmetikai termékekben inkább antioxidáns tartalma lényeges. Ránckisimító, bőrfeltöltő hatása révén megfiatalít és még a sejtek közti kommunikációt is serkenti, így újítva meg őket időről időre. Mondanunk sem kell, hogy elég egy kevéske mennyiség belőle ahhoz, hogy látható eredményt érhessünk el. Leggyakrabban arckrémekben és szemkörnyékápoló készítményekben kap helyet.
Próbáld ki a Yellow Rose kaviáros, tengeri DNS-es krémpakolását!

Szarvasgomba

A gourmet szekció második eleme az a különleges gombafaj, melyet szinte aranyárban mérnek. Nem csak illata és ínyenc íze, hanem különleges formája is lenyűgöző. Persze a kencékben nem ezért szeretjük, hanem azért, mert nedvességgel látja el és tölti fel a bőrt. A hidratálás pedig minden bőrtípusnál elengedhetetlen az egészséges bőrkép eléréséhez és fenntartásához.

Csokoládé

Minden táplálék legfinomabbika, a bűnbeesések fő okozója, igazi kényeztetés a testnek is, nem csak a léleknek. Nem csak belsőleg fogyasztva termel endorfint, hanem testre/arcra kenve is. Külsőleg használva feszesít és táplál is, ha mindez nem volna elég. Hatását tejjel keverve növelhetjük, ha még selymesebb bőrt szeretnénk. Így egy igazi kakaós csábításban lehet részünk, miközben mosolyogva szépülünk!

Ha elmerülnél némi luxusban, már ami a hatóanyagokat illeti…