Avagy, a kiállítás más szemszögből

2014. November 8-9.-én került sor a Beauty Forum kiállításra, ami Közép-Európa egyik legnagyobb szépségszakmai kiállítása és vására. A rendezvénynek a SYMA Sport- és Rendezvényközpont adott helyet, egész pontosan 8000 m2 alapterületen. Tavasszal ugyan nem vettünk részt, helyette országos Road Showt szerveztünk partnereinknek, viszont most ismét megmutattuk magunkat a szakmának, immár 16. alkalommal.

Lázas készülődés

A hétvégét -bár nem is gondolnátok- hosszas készülődés előzte meg, ugyanis a katalógusok, szóróanyagok, árlisták és egyéb nyomdai anyagok tervezését már hónapokkal korábban elkezdtük, hogy időben elkészüljenek, de nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy megérte, hiszen az AA PRESTIGE katalógusunk hatalmas sikert aratott a látogatók körében. Gyárainktól hatalmas mennyiségű árut rendeltünk, hogy semmiből ne fogyjunk ki, és természetesen ajándékkal és mintákkal is készültünk. A blogunkra és a közösségi oldalainkra is gondolnunk kellett, mivel tudtuk, hogy a Beauty-t megelőző-, illetve követő napok teljes mértékben a pakolásról fognak szólni. Cikkek megírva, posztok időzítve, kezdődhet a pakolás…

Mindenki a raktárban

Miután az áru megérkezik külföldről, a teljes csapat segít a feldolgozásában. Ilyenkor marketinges, sales-es egyaránt a raktárban dolgozik egy emberként. Nálunk ez már megszokott dolog, most azonban a szokásosnál nagyobb mennyiség került a kezeink alá, így aztán éjt nappallá téve dolgoztunk az elmúlt héten. És ezzel még nincs vége, a felcímkézett áru dobozokba, majd raklapra pakolása is a saját kezünkkel történt. A töménytelen termékmennyiség mellett, a polcok, dekor elemek, kezelőágyak, stb. biztosítása is a mi feladatunk volt, amely szintén hosszadalmas és kemény munkát kívánt.

A helyszínen

Munkánk eredményeként az egyik legnagyobb és legszebb stand lett a miénk. Hogy mi adott erőt? Az öröm a partnerek arcán és a sikerélmény, amit a kiállítás után érezhettünk. Számunkra mindig különleges a partnereinkkel találkozni, legyenek új érdeklődők vagy évek óta együttműködő kozmetikusok. Területi képviselőinkkel reggeltől estig azon dolgoztunk, hogy mindenki a legjobb kiszolgálást, illetve legmagasabb minőségű szakmai tanácsot kapja, míg szakoktatónk a kezelések rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket. A kezelésekre bárki befeküdhetett, hogy fél órára ellazulhasson, feltöltődhessen.

Beauty utáni napok

Utólag mérlegelve az elmúlt napokat, az egész rendezvény felért egy csapatépítő programmal. A közös munka még inkább összehozott minket, azt hiszem ezt mindenki érezte/érzi és ebben a tudatban láthatunk neki az újabb feladatoknak, hiszen az igazi munka még csak most kezdődik. A regisztrációk feldolgozása, a vásárlások dömpingje és a hatalmas karácsonyi készülődés még ránk vár, illetve egy év végi meglepetéssel is készülünk, amiről csak később adunk bővebb tájékoztatást. A héten új ajándékcsomagok érkeznek hozzánk, amire a nagy érdeklődés miatt már most vesszük fel az előrendeléseket.

Reméljük neked is tetszett a Beauty Forum, és ha idén nem tetted meg, jövőre mindenképp ellátogatsz!