Mondj búcsút az akné okozta hegeknek!

A fokozott faggyútermelés aknék, gyulladt pattanások kialakulásához vezethet, melyek gyakran maradandó nyomot hagynak a bőrön,  hegekkel gyógyulnak. Főként akkor, ha szakszerűtlenül kezeljük őket.

A hegek a gyógyulási folyamat közben keletkező éles határú, tömött tapintású, a bőr felszínéből kiemelkedő, vagy besüllyedő, lilásrózsaszín, zsugorodott kötőszöveti képződmények. Keletkezésüknek oka az, hogy a szervezet a kialakult kötőszöveti hiányt nem teljes értékű szövettel pótolja.

A hegek az idő múlásával elhalványulnak, gyakran mégis esztétikailag komoly problémát jelentenek, akár lelki traumához is vezethetnek.

Mi a megoldás?

Forduljunk szakemberhez! Érdemes körültekintően tájékozódni, ma már többféle innovatív lehetőség közül választhatunk. Olyan beavatkozás, amely a hegeket teljes mértékben eltünteti, nem létezik, de sokat javíthatunk a bőr megjelenésén.  Az akut gyulladás megszűnése után a hegek halványíthatók.

Az eljárások között vannak fájdalommentes és nem éppen kellemesnek mondható kezelések is.

Mikrodermabrázió

A bőrcsiszolással a bőr felső, megvastagodott hámrétegét koptatjuk, ezzel stimuláljuk a sejtosztódást, serkentjük bőr megújulási folyamatait. Kúraszerűen alkalmazva a mikrodermabráziós kezelés jótékonyan hat a hegekre. Ez a legkíméletesebb eljárás, nem viseli meg a bőrt.

Dermaroller

Az eljárás során a kezelendő felületen többször végig görgetnek egy mikrotűs hengert, apró pici kontrolált sérüléseket okozva a bőr hámrétegében. Ez a kezelés beindítja a szervezet önregeneráló képességét, fokozza a kollagén és az elasztikus rostok termelődését, így alulról kipárnázódik a bőr, a hegek kiemelkednek, finomodnak.

Kémiai hámlasztás

Az egyik leghatékonyabb kezelési eljárások közé tartozik a kémiai hámlasztás, ámbár nem veszélytelen. A savak biztonsággal alkalmazhatók, fontos azonban, hogy betartsuk az utasításokat, együttműködjünk a kezelést végző szakemberrel.  Ellenkező esetben a bőr fényérzékennyé válhat.

Lézeres hámlasztás

Költséges és fájdalmas kezelés. A lézerfény pici szöveti károsodást okoz a bőrön. Ezek az apró sebek gyógyulásra ösztönzik az ép bőrt, új kollagénrostok képződnek. A lézeres hámlasztást csak orvos végezheti.

A fent említett kezelések hatékony kiegészítője lehet a polarizált fényterápia, mely csökkenti a pattanások újbóli kialakulásának a valószínűségét, segíti a hámosodást és a bőr megújulását.