A MEGFELELŐ ILLAT KIVÁLASZTÁSA

Csillagjegyünk, attól függően, hogy melyik asztrológiai elembe sorolható, egész életünkön keresztül meghatároz minket. Nincs ez másképp az illatokkal sem. A Föld, a Levegő, a Tűz és a Víz jegyűek eltérő személyiséggel rendelkeznek, így különböző illatcsoportokat párosítunk hozzájuk. Az illatunk a párválasztásunkat is befolyásolja, hiszen sokszor hamarabb döntünk a szaglásunkra hivatkozva, mint a vizuális látvány alapján. Ezért nagyon fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő illatot, amelyben most segítséget nyújthat a következő felsorolás. Előtte azonban lássunk néhány aranyszabályt, amelyről sosem szabad megfelejtkeznünk:

  • Mindig napszaknak megfelelően, valamint alkalomhoz illően válasszunk!
  • Nyáron, a nagy melegben, kerüljük a túl erős, tömény illatokat, hivatalos eseményeken pedig törekedjünk a visszafogottságra!
  • Ne keverjük az egyes illatcsoportokat (pl. gyümölcsöset a fűszeressel), mert a hatás kellemes helyett, taszító lesz!

Illatcsoportok csillagjegyek szerint

Föld jegyűek: Bika, Szűz, Bak – Virágos

A Bika higgadtsága megingathatatlan, így nincsenek szélsőséges érzelmi hullámzásai. Nyugodt egyéniségéhez a kellemes virágillat passzol. A Szűz jegyűek nem szeretik a feltűnést, és a „kevesebb néha több” nézetet vallva a természetes illatokat preferálják. A visszafogott Bak mindig tudja hol a határ, ízlése konzervatív, nem jellemző rá a feltűnőség, ezért illata inkább elegáns.

Levegő jegyűek: Mérleg, Ikrek, Vízöntő – Gyümölcsös

A Mérlegnek nagyon fontos az esztétika, szereti a szép és finom dolgokat, a kozmetikumait is ennek megfelelően választja ki. Számára ideálisak az édeskés, gyümölcsös illatok, mint például a hamvas barack, amelybe legszívesebben beleharapna az ember. Az Ikrek jegy szülöttei kedvelik a változatosságot, sokoldalúak, ami kihat az érzékeikre is. Hozzájuk leginkább a sok összetevőből álló készítmények illenek. A Vízöntők vonzódnak a különleges, szokatlan helyzetekhez és az egyedi illatokhoz.

Tűz jegyűek: Kos, Oroszlán, Nyilas – Édes, fűszeres

A Kos dinamikus, temperamentumos személyiség, ennek tükrében az intenzív, fűszeres, illetve kicsit szemtelen illatkompozíciókat kedveli. Nem hiába mondják, hogy az Oroszlán az állatok királya, mindig szeret a figyelem középpontjában lenni, elvárja, hogy környezete csak rá figyeljen, ezt pedig egyéni, erőteljes illatokkal éri el. A Nyilas túláradó érzelmekkel reagál az élet eseményeire, fontos neki, hogy hatást gyakoroljon másokra, ezért illata hangsúlyos, csakúgy, mint a személyisége. Az édes illatok rajongója.

Víz jegyűek: Halak, Rák, Skorpió – Friss, citrusos

A Halak jegyben született emberek rendkívül érzékenyek, szeretik a romantikus illatokat, amelyben visszaköszön a tenger, hiszen az érzelmek a vízzel kapcsolatosak. A Rák változékony természetű, nem vonzza a hivalkodás, kifinomultság jellemzi. Rejtélyes, de ennek ellenére ő pontosan tudja, mit akar. Nekik a vizes, könnyű illatokat javasoljuk. A Skorpió szenvedélyes, azonban a tartózkodás is jellemzi, így egy friss, citrusos, de egyúttal visszafogott illat megfelelő választás lehet számára.

Természetesen vannak kivételek, illetve átmenetek az egyes személyiségtípusok között. Mi megpróbáltunk útmutatót adni, de a legfontosabb, hogy mindig érzékeinkre hallgassunk!