Azaz a téli sportok egyik örök kérdése: sí vagy snowboard?

Télen, az időjárási viszonyoknak megfelelően sokan választják üdülésként, kikapcsolódásként hegyi terepen, meredek lejtőkön a téli sportok valamelyikét. A városi környezetben egy kisebb domboldalon történő szánkózás is képes felidézni gyerekkori emlékeinket, amikor is már kisebb fagyási sérüléseket kockáztatva akartunk csak még egyet szánkózni iskola után. Ám ez az élmény össze nem hasonlítható a síelés, avagy snowboardozás nyújtotta lesiklással. A kérdés eldöntésében nem kívánom megváltani a világot, objektív és szubjektív színezetek talán segítségünkre lehetnek abban, amit sokan megtapasztalhattunk, amikor választás elé kerültünk: sí vagy snowboard?

Objektív színezetek

Mint már említettem, eleddig egyszer próbálhattam ki mind a síelést és mind a snowboardozást még az egyetem alatt egy sítábor keretein belül. Hatnapos táborozás alatt 3 napot töltöttünk síeléssel és 3 napot snowboardozással, két csoportra voltunk osztva, értelemszerűen az egyik csoport ezt, a másik ezalatt amazt tanulta. Nos, egy új sportág tanulási folyamatai sok mindentől függenek: az időtartamtól, a külső és belső körülményektől, a testi adottságoktól, a motivációtól. Hiába hasonló sportágak, alapjaiban mások az oktatási módszerek, a megszerezhető ismeretanyag szakaszai.

Sokan úgy vélik, hogy megfelelő alapot a síeléssel lehet megszerezni, hogy majd később átválthassunk a snowboardra, de vannak különféle statisztikai adatok arról, hogy kezdő snowboardosok 70-80% – morzsolódott le és hagyott fel törekvéseivel már az oktatási folyamat kezdeti fázisában. Mindezek figyelembevételével sítáborom alatt először a snowboard-val kerültem kapcsolatba.

Általában a különféle pályák 3 szint szerint kerültek csoportosításra: könnyű pálya (kékkel jelezve), középnehéz pálya (pirossal jelezve), nehéz pálya (feketével jelezve).  Olyannyira jó oktatásban részesültünk, hogy kezdő snowboardosként már az első nap vége fele a középnehéz pályákon igaz üggyel-bajjal, de viszonylag jó technikával sikerült lesiklanunk. Természetesen volt fizikai kontaktus a talajjal, de úgy gondolom, hogy esések nélkül, fizikai képességeink határainak feszegetése nélkül nem tudunk még alapszinten sem megtanulni hasonló sportágat. A motiváció erősen befolyásolja, hogy ki mennyire akar megtanulni „boardozni”, és ki mennyire vállalja be az eséseket.

A síelésnél talán könnyebb volt megtanulni az alapokat és a tanulási fázisok is könnyebben és gyorsabban követték egymást, ugyanis bevett gyakorlat snowboard oktatásánál, hogy az oktató tartja a kezdőket, ami alatt elmagyarázza és megmutatja a láb helyes pozícióit. Ezzel szemben a síelés kezdő szintű oktatása sokkal kötetlenebb formában zajlott, így a folyamat is kevesebb időt vett igénybe.

Szubjektív színezetek

Miközben ezeket a sorokat írom, elég nehéz helyzetben vagyok annak megítélésében, hogy melyik is áll közelebb a szívemhez. Mindkettőt nagy élvezettel és motivációval kezdtem el és fejeztem be a sítábor végére. A síelés alapjait hamarabb elsajátítottam és magabiztosabban tudtam a különféle nehézségi besorolású pályákon lesiklani, ezzel szemben snowboardozás alatt jóval többször és jóval nagyobbakat estem, ám maga a síklás élménye sokkal szabadabb volt „boardozás” közben. Igaz az esések miatt sokkal több víz meg hó tapadt a ruhámhoz nap végére.

A sífelszerelések tekintetében is vegyes érzéseim alakultak ki a tábor végeztével. Snowboardhoz kemény kötésű bakancs jutott, ami sokkal kevesebb mozgást biztosított a bokáimnak, így egy siklás végére eléggé sajogtak a végtagjaim, és leginkább egy satuba szorítással ért fel az érzés. Ugye a sajátosságaiból adódóan nem lehetséges az álló helyzet, így sokszor voltunk kénytelenek ülni a hóban, a szerencsésebbek egy padon.

A mérleg nyelve alig-alig mozdul el egyik vagy másik lesiklási forma felé, téve ezt úgy, hogy nem tudom, melyik felé is billen a mérleg. Mint ahogy említettem a bevezetőben, és már világossá is vált, nem váltottam meg a világot, cikkem csakis arra a kevés felcsipegetett tapasztalatra épült, de azt hiszem ezt kevés morzsa is adhat némi iránymutatást annak, aki kacérkodik e sportágak valamelyikének kipróbálásával. A kezdeti nehézségekkel, esésekkel együtt is feledhetetlen volt mindkettő kipróbálása, és remélem lesz még alkalmam kipróbálni egyiket, vagy másikat, de inkább mindkettőt. 😉

De, hogy legyen egy kis közünk a kozmetikumokhoz is ajánljuk figyelmedbe, arra az esetre, ha…
…a szikrázó napsütés és a hófödte hegycsúcsok miatt leégne az arcod:

CELLULAR SUN CARE NAPVÉDŐ KRÉM NÖVÉNYI ŐSSEJTEKKEL