Estig itt ülnénk, ha felsorolnám, hogy mennyi féle kemikáliát kentem a fejemre.

Sose vettem meg egy krémet többször, és ritka volt az is, ha elhasználtam valamelyiket. Egyiket sem szerettem, hol kentem az arcom, hol nem, nem láttam változást hetek múlva sem. Ezt értsétek úgy, hogy nem a legolcsóbb krémeket használtam (kivéve egyet, de az gyógyszertári volt), tehát ha ezt leszámítjuk, akkor kb. a krémek árai 5 000 és 40 000 Ft között helyezkedtek el, túlnyomórészt inkább az 5 számjegyűeket preferáltam, bízva a márkanévben, de sajnos mindig csalódnom kellett.

Aztán egyszercsak ide kerültem a krémesbödön közepébe, persze kételkedve. ☺ Először ki sem akartam próbálni semmit, merthogy felesleges, mint a többi. De csak-csak rávettem magam, hogy hazavigyek pár termékmintát, természetesen jól bevált szokásomhoz híven a csomagolás volt az elsődleges, de itt folyton dicsérték az egyik márkát, és rám is tukmálták, hogy próbáljam ki, akkoris ha nem tetszik a csomagolása. Húztam a szám, de tényleg, ennek ellenére, azóta is azt a krémet használom és már a 2. adagot vettem meg magamnak, egyszerűen imádom. Ez a krém a Yellow Rose Hyaluronic arckrémje.

Néhány gondolat a krémről:
  • Mivel hyaluronsav van benne, úgy hidratál, hogy nem érzem tőle zsírosnak a bőröm, nem nehezít el és nem hagy nyomot az arcomon.
  • Bár még fiatal vagyok, azért egy-két apró szarkalábat már én is felfedeztem magamon, de a krém ezen is segít, feltölti a kis ráncokat.
  • Könnyű állagú, tökéletesen felszívódik, ami az én bőrömnek pont ideális, mivel kicsit zsírosabb, mint az átlag és nem bírná el a nehezebb krémeket.

A téli időszakban elkezdtem hozzá használni a szérumot is éjszakára és beszereztem hozzá a tonikot is. Mindent összefoglalva ez a termékcsalád a kedvencem, egyelőre maradok is ennél, de ha lesz új favorit a listámon, akkor újra jelentkezem.

Íme, amiről beszéltem: